Tapasztalt + újító

„A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül az után jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.” (Arthur Bloch)
Ismered ezt a mondást? Különösen igaz a rendezvényekre. Ha velünk jössz, biztos lehetsz benne, hogy ezen a tapasztaláson is túl vagyunk már. Éppen ezért nem hiszünk a sablon megoldásokban. Minden alkalommal teljeskörű, naprakész és működő megoldásokat akarunk adni, ezért keressük az újdonságokat.
Keressük együtt az újat!

Mi vagyunk azok a fiatal(os) nagyöregek a rendezvényszakmában, akik büszkén viselik magukon az elmúlt 20 év nyomait, miközben azon vagyunk, hogy a következő 20 évet is mi alakítsuk!

Kreatív + célratörő

Imádjuk a kreatív kihívásokat, de azt is tudjuk, hogy minden ötlet annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Mindig a kitűzött célra fókuszálunk, közvetlenül a kihívást vizsgáljuk, és ha kell, feje tetejére állítjuk a konvenciókat. A legegyszerűbb feladatokhoz is ugyanolyan odaadással állunk hozzá, mint a legnagyobb projektekhez és a hatékonyságra fókuszálva kis büdzséből is tudunk nagyot álmodni!
Nézzük együtt a célt, találjunk együtt megoldást!

Mottónk: „Briefen vagyunk & büdzsén belül vagyunk.”

Tematikus rendezvény

SGEF 20 ÉVES SZÜLETÉSNAP

Szponzori megjelenés

KÉKSZALAG AUDI VIP

Sajtótájékoztató

PORSCHE HUNGARIA VOLKSWAGEN ARTEON SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Gálavacsora

RAIFFEISEN FWR ÜGYFÉLPARTY

Management Treffen Produktion Antriebe

AUDI HUNGARIA

Csapatépítés

AUDI HUNGARIA FŐZŐNAP

Nyílt nap

AUDI HUNGARIA NYÍLT NAP

Konferencia

BASF SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KONFERENCIA

Termékbevezetés

BASF SERCADIS BEVEZETÉS

Workshop

dm BEAUTY WORKSHOP

Fesztiválmegjelenés

E.ON FESZTIVÁLMEGJELENÉS

Sportnap

GENERALI SPORTNAP

Születésnapi rendezvény

KIK 10. SZÜLETÉSNAP

Divatesemény

MARIE CLAIRE FASHION DAYS

Díjátadó gála

OTP GÁLA

Roadshow

AUDI e-tron

Kiállítási stand

PORSCHE HUNGARIA VOLKSWAGEN AMTS MEGJELENÉS

Tematikus rendezvény

VOLKSWAGEN TALÁLKOZÓ - HIPPIFALU

Márkatalálkozó

PORSCHE HUNGARIA VOLKSWAGEN-TALÁLKOZÓ

Tematikus rendezvény

SGEF 20 ÉVES SZÜLETÉSNAP

Szponzori megjelenés

KÉKSZALAG AUDI VIP

Sajtótájékoztató

PORSCHE HUNGARIA VOLKSWAGEN ARTEON SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Gálavacsora

RAIFFEISEN FWR ÜGYFÉLPARTY

Management Treffen Produktion Antriebe

AUDI HUNGARIA

Csapatépítés

AUDI HUNGARIA FŐZŐNAP

Nyílt nap

AUDI HUNGARIA NYÍLT NAP

Konferencia

BASF SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KONFERENCIA

Termékbevezetés

BASF SERCADIS BEVEZETÉS

Workshop

dm BEAUTY WORKSHOP

Szenvedélyes + együttműködő

Szenvedélyünk a rendezvényszervezés! A kihívások ösztönöznek bennünket, a folyamatos fejlődés érdekében örömmel mozdulunk ki a komfortzónánkból. Hiszünk benne, hogy a jó együttműködés során a tudás nem egyszerűen összeadódik, hanem hatványozódik! Ezzel az attitűddel dolgozunk csapaton belül, és ezt visszük tovább partnerkapcsolatainkba is. Nem véletlen, hogy ügyfeleink többségével stratégiai partnerségben dolgozunk.
Lelkesedjünk együtt!

Tudhatod, ha július közepén kell 500 db csokimikulást szereznünk, akkor megszerezzük! Természetesen kevésbé lehetetlen küldetéseket is ugyanilyen erőbedobással vállalunk!

Nádori Eszter

creative team head

Rózsa Renáta

event manager

Tábori Csilla

senior event manager

Tóth Sándor

operatív vezető

Tóth Tamás

ügyvezető partner

Varga Eszter

pénzügyi és munkaügyi referens

Boros Szabolcs

event team head

Dányádi Zsuzsanna

irodavezető

Fehér Dóra

event team head

Győrfi Krisztián

ügyvezető partner

Hajas Szilvia

kontroller

Hegedüs Renáta

senior event manager

Márkus Zsófia

junior event manager

Baráz Patrícia

junior event manager

Nádori Eszter

creative team head

Rózsa Renáta

event manager

Tábori Csilla

senior event manager

Tóth Sándor

operatív vezető

Tóth Tamás

ügyvezető partner

Varga Eszter

pénzügyi és munkaügyi referens

Boros Szabolcs

event team head

Dányádi Zsuzsanna

irodavezető

Fehér Dóra

event team head

Győrfi Krisztián

ügyvezető partner

Hajas Szilvia

kontroller

Special Event Budapest Kft.

H-1022 Budapest, Detrekő u. 12.

+36 30 520 4939

specialevent@specialevent.hu



Weblaphasználati szabályzat